Négyóraöt

Karcos üvegen át
szürkén, nyirkosan
köszönti a tájat.
Az ablak megóv csípős hidegétől.
Csak az öreg kakas üdvözli őt
méla verdeséssel, s visszaszendereg.

A tompa szürkeségben egy
fekete ismeretlen:
kelet fele igyekez.
Hová siet?
S mit tud mit mi nem?

Megreped a hamuszín
a horizont vonalán,
s ezernyi arany szikra rebben szét
sebe nyomán.
Narancs glória támad
a hasadék felett,
szájából izzó láva árad
s omlik szét a föld-tengeren.

Siet az idegen,
el akar égni.
Hisz ilyen fényben érdemes csak
élni.

Az ablaktábla üvege
megtöri a fényt,
és nem engedi közel
a hajnal melegét.