Nem, még nem vagyok felnőtt, még egészen a kémiaérettségi napjáig nem. De akkor már az leszek, és mondhatom én is, ha bármi hülyeséget csinálok: "Felnőtt vagyok, megtehetem!" Addig viszont nem tehetem meg, nem vállalhatom a felelősséget saját magamért, pedig ez most már kifejezett teher számomra.
Igen, a felelősségvállalás. Saját magamért, a saját akaratomért. Egy rakás szabadságot fog rámzúdítani, amivel nem én nem fogok tudni mit kezdeni, hanem azok, akik eddig nem adták meg a számomra szükséges szabadságot. (Nem a totális, hanem a SZÜKSÉGES szabadságot értem ezalatt) És nem én fogok csalódni abban nagybetűs ÉLETBEN, hanem sokkal inkább ők.
A gyerekek sokszor mondják a felnőtteknek: "Persze, te azt csinálsz, amit akarsz." A válasz: "Nem, ez nem így van: nem csinálok, amit nem akarok." Persze, nyelvtanilag nem ugyanaz a kettő, de én még olyat nem láttam, hogy a gyakorlatban ne egyezett volna meg... Igen, és urambocsá várom azt, hogy tehessem amit akarok, viszont ne kelljen tennem amit nem akarok. talán ez egy kissé utópisztikusan hangzik, de azért valljuk be sokszor nem rajtunk múlik valami, hanem azokon a fránya körülményeken... ja, azokra mindig lehet fogni... egészen addig amíg az ember kiskorú ha-ha, mert amíg jogilag egyszerűen nem vállalhatsz magadért felelősséget, addig hogy vállalhatnál azokért a körülményekért amit mások teremtettek számodra?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése